Az amerikai filmforgalmazók nagy megkönnyebbülésére a hétvégén visszatértek a mozikba az amerikai fiatalok, adta hírül a Hollywood Reporter. Az utóbbi időszakban a 25 év fölöttiek tették ki a közönség nagyobb részét, azaz a forgalmazók nem igazán tudták megszólítani a fiatalabb közönséget. Ezen a hétvégén viszont két film is betalált a fiataloknál: 22 millió dollárral a toplista élén nyitott Az erő krónikája (Chronicle, hazai premier: március 1.) című sci-fi, amiben középiskolások váratlanul szuperképességekre tesznek szert, 21 millióval pedig második lett a Danile Radcliffe-et felvonultató A fekete ruhás nő (The Woman in Black, hazai premier: március 29.) című horror.
Az erő krónikája
Mindkét film jobban teljesített az előrejelzéseknél, és mindkettő közönségének a többségét a 25 év alattiak tették ki. A fekete ruhás nő-re 59%-ban lányok voltak kíváncsiak, ami azt jelzi, hogy a Harry Potter-rajongók hűk maradtak Radcliffe-hez a sorozaton kívül is. A Super Bowl hétvégéjén az amerikai foci iránt nem érdeklődő nőket a Drew Barrymore főszereplésével készült Mindenki szereti a bálnákat-tal (Big Miracle, hazai premier: február 23.) is megpróbálták megfogni, azonban a 40 millióból készült film csak 8,5 milliós langyos nyitást produkált a toplista negyedik helyén.
Daniel Radcliffe A fekete ruhás nő című filmben
Madonna W. E. című rendezését négy moziban kezdték vetíteni, egészséges 11 250 dolláros mozinkénti átlagbevétel mellett.
A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):
1. Az erő krónikája ($22/$22) 2. A fekete ruhás nő ($21/$21) 3. The Grey ($9,5/$34,8) 4. Mindenki szereti a bálnákat ($8,5/$8,5) 5. Underworld - Az ébredés ($5,6/$54,4) 6. A szingli fejvadász ($5,3/$19,7) 7. Red Tails ($5/$41,3) 8. Utódok ($4,6/$65,5) 9. Borotvaélen ($4,5/$14,7) 10. Rém hangosan és irtó közel ($3,9/$26,8)
Néhány a legújabb fotók közül: A legújabb Riddick kép egy, a héten felvett jelenetből készült, Vin Diesel a következő kommentet fűzte hozzá: "A Furyan halálra ítélve... GRRRR..."
A G.I. Joe
A bosszúállók korábbi előzetese sem volt túl fantáziadús, hiszen azon kívül, hogy megmutatták, hogyan verbuválnak össze pár jól ismert szuperhőst az emberiség megmentésére, csak a sablon akcióelemekkel tudtak dobálózni. Nincs ez másképp az egyperces Super Bowl-trailerben sem, ahol először egyenként, majd egy kamera körbeforgásos képpel mutatkoznak be a nagy csapat tagjai. Továbbra sem láthatunk semmi extrát. Legalább a végére sikerült becsempészni egy poénosnak tűnő párbeszédet az ellenség és Tony Stark között: "Van egy hadseregem" - mondja Loki. "Nekünk meg egy Hulkunk" - válaszol Stark. A bosszúállók április 26-án kerül a magyar mozikba.
A korábban bemutatott Super Bowlos trailerekhez hasonlóan a Suzanne Collins nagysikerű ifjúsági regényén alapuló, Az éhezők viadala című filmnek kijáró egy perc sem bővelkedett a filmmel kapcsolatos új információkban, ami nem is biztos, hogy baj, hiszen a lényegi elemeket már tudjuk, és hamarosan úgyis bemutatják a filmet (magyar premier: március 22.). Ez a spot talán annyiban eltér a többitől, hogy nagyobb hangsúlyt fektettek az előzetes elején és végén is megjelenő medálra, ami a főszereplő (Jennifer Lawrence - Winter's Bone) elmondása szerint megvéd minden bajtól.
Ki az a Jimy? Mindegy. “Segítünk az érzést érezni.” Látszik, hogy kicsit vak vagyok a hazai könnyűzenei életre, mert ha tudok róla, akkor menten kirakom a Golden Coast első videóklipjét, a Fröcsögjön-t. Főleg azért, mert az Aranypartban szereplő Ádám és az Éden Hotel/Aranypart-alumn Levi alkotja az együttest, ők rappelnek pörgő nyelvvel, a tovább mögött. Hátha nem csak nekem újdonság.
A Super Bowl értékes reklámidejéből a magyar mozikban április 19-én bemutatásra kerülő Csatahajó című Hasbro-játékon alapuló akció-sci-fi spotja sem maradhatott ki. Ebből a néhány másodpercből is a legszembetűnőbb a Transformers-filmekre hajazó hang- és vizuális effektek használata. Lényegében sem áll messze egymástól a két film: a harc ugyanúgy a Föld uralmáért zajlik, csak itt éppen vízben kell felvenni a kesztyűt a gonosz, idegen teremtményekkel szemben. A Super Bowl-előzetes a korábbiakhoz hasonló izgalmakat tartogat.
A Super Bowl hagyományos reklámszünetei alatt idén is megkaptuk a tavaszi-nyári blockbustereknek ígérkező filmek rövid spotjait. Az amerikaifutball-bajnokság nagydöntőjének szünetében az eddigi előzeteseket szépen összefoglaló, túl sok új jelenettel nem bővelkedő egyperces trailerrel próbálták meg a mozikedvelők figyelmét a Disney új filmjére, a John Carter-re összpontosítani.
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=32I18HeW51EthbdU
Az akció/fantasy/sci-fi műfajok keveredésében a főszerepet játszó Taylor Kitsch (X-Men kezdetek: Farkas) háborús veterán, aki a Marsra keveredik, ahol egy csapat zöld űrlénnyel és egy bájos hercegnővel találkozik. Utóbbi közli küldetésének lényegét: a világuk haldoklik, és ő az egyetlen, aki megmentheti őket. Ennél persze nem kell több a főhősnek, akrobatikus légimutatványok és magabiztos kardsuhintások közepette máris felveszi a harcot a furcsa szerzeményekkel. A John Carter március 8-án érkezik a magyar mozikba.
Még egy másfél perces Eastbound & Down-promó a premier előtt, a tovább mögött. El vagyunk kényeztetve. Az egyik legjobb szitkom napokon belül visszatér.
A Szuperkupa alatt vetítették a Csatahajó (Battleship) újabb tv spotját. Az Universal le sem tagadhatja, hogy a Transformers nyomdokaiba akar lépni, mellesleg a sci-fi akciónak ránézésre egyáltalán nincs közé a népszerű Torpedó társasjátékhoz, érthetetlen, hogy miért mondják, hogy az szolgáltatta az alapot a produkcióhoz.
Taylor Kitsch, Liam Neeson és Rihanna űrlényekkel harcol a nyílt vízen. Peter Berg, a Hancock rendezője dirigálta a filmet, Berg egyébként felbukkant a Kaliforgiában (Californication) sorozatban is, ahol Battleship pólóban hívta fel a figyelmét filmjére.
Már az elején megmondták, hogy csak akkor van értelme egy ütős csapatot összehozni, ha olyan veszély fenyeget, amelyet senki más nem képes elhárítani. Először úgy tippelték, hogy a Hulkkal méri össze erejét Nick Fury által alapított Bosszúállók, de hamarosan kiderült, hogy a különítmény Lokival és seregével száll szembe.
A képregények olvasása közben mindig is foglalkoztatott, hogy miért csak néhány hős indul harcba. A többiek mit csinálnak? Napoznak a Holdon vagy kirándulnak a föld alatt? Sebaj. Lokinak lehet erős serege, de mit ér vele, ha a Bosszúállók között ott van Hulk?
Hát, ez sem mai videó. 2007-es. Mégis időtlen. Egy acapella kórusversenyen az egyik 4 fős csapat, a Hi-Fidelity Quartet Star Trek-es jelmezben, Star Trek-es tematikában dalolt. Ajajj. A tovább mögött.
A Super Bowl hétvégéje az amerikai mozik számára minden évben fekete betűkkel van írva a naptárba, ugyanis a potenciális nézőközönség nagy részét vasárnap traktorral sem lehetne elvontatni a tévéképernyő elől - Az erő krónikája film készítői ennek ellenére nem panaszkodhatnak, hiszen a 12 milliós büdzséből készült filmre 22 millióért váltottak jegyet a kasszáknál. A szuperhős képességeket kapott tinédzserek kalandjai a kritikusoknak is bejöttek: a rottentomatoes-ra beérkezett értékelések 85%-a pozitív volt. Magyar bemutató: 2012. március 1.
A Harry Potter sorozat sztárja, Daniel RadcliffeA fekete ruhás nő című horrorfilmje....
Nincs kapcsolódó cikk
Premier: The Voice S2, Being Human S4 + Super Bowl XLVI volt, azaz nem volt semmi más, csak amerikai foci. Bár ott a Puppy Bowl.
A Chuck S5 DVD-n 52 perces lesz a Chuck – 5×13.
Az HBO-nak ír címnélküli projektet David Ayer, ami egy komplex és provokatív politikai thriller lesz egy különleges alakulatos katonáról, aki beépül a Los Angeles-i alvilágba, ahol elmosódik a terror és a drog elleni harc közötti határvonal.
Tommy O’Haver minisorozatot készít a Lifetime-nak Columbine címmel, a hírhedt 1999-es iskolai lövöldözésről Dave Cullan 2009-es könyve alapján.
Gillian Anderson nyomozó lesz a BBC őszi minisorozatában, a The Fall-ban.
Atlanta városa saját Love & Hip-Hop-spinoffot kap a VH1-tól.
Kat Graham lemezszerződést írt alá.
A Bravo csatornának nem kellett a Real Housewives-os Lisa Vanderpump saját éttermes spinoff-ja.
Pilotberendelés:
The Smart One – ABC: szitkom, producerek: Portia De Rossi + Ellen DeGeneres. Előbbi szerencsére főszereplő is, mint egy okos és sikeres nő, aki butább, de népszerűbb tesójának kezd el dolgozni, aki szépségkirálynőből lett polgármester. (író: Donald Todd)
Rebounding – FOX: egykamerás szitkom, író: Joe Port és Joe Wiseman. Egy férfiról, akinek meghal a menyasszonya, de a kosárcsapatának idióta játékosai segítenek neki felkelni a padlóról.
Let It Go – FOX: író: DJ Nash, egy házaspárról, a pasi barátjáról és a nő húgáról, amint… azt csinálnak, amit az ilyen komédiákban szokás.
Must Hire – FOX: író: Reed Agnew és Eli Jorne, egy fiatal és elég merev vezető beosztású férfiról, aki alkalmazza apját valami alacsony pozícióba, s felfedezi, hogy az bomlasztó, osztály-hülyéje lett.
1600 Penn – NBC: író és főszereplő Josh Gad. Diszfunkcionális családi szitkom, a kezelhetetlen, fekete bárány fiú hazatér családjához, mely tagjait fura módon ő fog összetartani. A csavar: a család a Fehér Házban él.
Enyhén kamuszagú sztori ordít a mai Bors címlapjáról: a valóságshow-veterán Péter most azzal haknizza körbe a bulvárlapokat, hogy állítólag évekkel ezelőtt leforgatott egy olyan reality műsort, amiben rámoccant egy szalonspicces menyasszonyra, és csak azért nem csinált vele semmit, mert talpig úriember. Pedig még a farka is nagyobb volt, mint a vőlegényé! Íme a teljes sztori, egy "neve elhallgatását kérő bennfentestől", amire üzleti titkokra hivatkozva természetesen semmit sem reagált az RTL Klub nőfalója, a derék VV Péter:
Még jóval a ValóVilágba jelentkezése előtt forgattak le egy próbaepizódot, de végül annyira durvára sikerült, hogy nem lett folytatása a dolognak, s csak televíziós szakmai berkekben volt látható az anyag, melyet a mai napig is dobozban őriznek. A sztori lényege az volt, hogy kerestek egy fiatal párt, akik az esküvőjükre készültek, s a stáb végigkísérte őket az egész procedúrán. A szerkesztők az egybekelés előtt egy héttel különválasztották a leendő házasokat, s ez idő alatt különféle kísértéseket, nem várt kihívásokat készítettek elő számukra.
Ekkor került a képbe Péter, mint beépített szereplő, aki elkezdte csapni a szelet a kellemesen becsiccsentett menyasszonynak. Végül olyan sikeresen akciózott, hogy szobára vitte a leányzót, egy előre bekamerázott lakásba. Péter végül nem teljesítette az aktust, de ez csak a ő döntésén múlott. A hölgy benne lett volna mindenben, az előjátékig el is jutottak. Sőt a menyasszony, még a leendő férje péniszméretére is lekicsinylő kijelentéseket tett, miközben Péter vígan taperolta őt. Persze mindezt vették a rejtett kamerák. A fekete leves viszont csak később következett, ugyanis végül az esküvőn, a boldogító igen előtti utolsó pillanatokban, amikor az ifjú pár már azt hitte, egybekelhet, megmutatták nekik a lakásban történt eseményekről készült felvételeket a teljes család és násznép szeme láttára. Lett is nagy bőgés meg kiborulás. A menyasszony végül igent mondott, de a vőlegény hatalmas balhé keretében kiadta a csalfa lány útját.
(Múlt heti csütörtöki nézettség.) A The Big Bang Theory megint American Idol-t vert és sorozatcsúcsot ért el, akárcsak a Person of Interest, aminél jelenleg, ha jól számolom, két nézettebb dráma van (az NCIS és az NCIS: LA), de most már 18-49-ben is kezd feljönni. A The Finder meg visszaesett “minek megtartani, ha nem ó Bones-pótléknak?”-szintre. És a 30 Rock, de rondán szerepel, ennél még a Community is jobb volt. Nem mellesleg a Jersey Shore is rég volt ilyen “gyenge”. Persze még mindig veri a legtöbb országos sorozatot, de… A részletes országos toplista és kábeles eredmények a tovább mögött.
Tarr Béla A torinói ló című alkotásának jövő pénteki amerikai filmszínházi bemutatójával és a New York-i Lincoln Centerben megkezdődött életmű-vetítésével kapcsolatban, A szerző hattyúdalában egy óda van a túléléshez címmel jelent meg írás a hétvégén a The New York Times internetes kiadásában.
Ha minden igaz, a Prometheus-t követően a Ridley Scott egy másik klasszikusa, a Szárnyas fejvadász (elvileg folytatás, de ez nem 100%) rendezésébe fog bele, amivel kapcsolatban már többen lenyilatkozták, hogy Harrison Ford nem kap benne szerepet.
A mai nap azonban olyan hírek láttak napvilágot...
Nincs kapcsolódó cikk
Philip Kaufman, Az igazak (The Right Stuff) és a Sade márki játékai (Quills) rendezésében készült a Hemingway & Gellhorn HBO film. Kaufmanra nem jellemző, hogy túl gyakran hallatna magáról, legutóbb nyolc éve jelentkezett a Függőség (Twisted) thrillerrel, előtte 2000-ben tette le az asztalra a márkis drámát, 1993-ban pedig a Gyilkos nap (Rising Sun) akciófilmet mutatta be.
Új tévéfilmje a legendás amerikai író, Ernest Hemingway és a híres haditudósító Martha Gellhorn kapcsolatát mutatja be. Először 1936-ban találkoztak Florida egy bárjában, majd a spanyol polgárháborúban tudósításokat küldtek újságoknak. 1940-ben elvette Gellhornt, de 4 év után különváltak útjaik.
Clive Owen és Nicole Kidman játsszák a két főszereplőt, David Strathairn, Parker Posey, Rodrigo Santoro, Molly Parker, Peter Coyote, Tony Shalhoub és Lars Ulrich erősítik a filmet.
Harminckét évesen tíz nagyjátékfilmmel büszkélkedhet, és több televíziós sorozatban, tévéfilmben, és színházi előadásban felelt a kosztümökért. De nemcsak ebben jó. Tervez díszletet, különleges kellékeket gyárt (döglött haltól kezdve lábujjban végződő bakancsig), és a belsőépítészet felé kacsingat. Egy olyan szépségszalonban találkozunk, amelynek ő tervezte az enteriőrjét. Egy liter répalével érkezik, és nem fogad el semmilyen snacket, mert léböjtkúrát tart, hogy új filmje, a Csak a szél berlini premierjén nádszálként jelenhessen meg.
Az ötödik elemben Bruce Willisre nem kisebb feladat hárult, mint a Föld megmentése. Rutinmunka. Négy elemet Diva Plavalaguna őriz, hősünk vele Fholston bolygó körül keringő űrhajón venné fel a kapcsolatot egy jótékonysági esten, ahol a kék űrlény lenyűgöző előadást tart. Miközben a nézőtéren mindenki szájtátva figyeli a produkciót, a klasszikus zenébe némi idő elteltével trance vegyül, ekkor Leeloo szétrúgja néhány Mangalor fenekét
A Díva bőrébe Maiwenn Le Besco francia színésznő bújt, aki viszonyt folytatott Luc Bessonnal. Egy ideig randizgattak, majd 1993-ban született egy lányuk. Maiwenn egy évre rá a Leon, a profiban kapott egy kisebb szerepet, ám útjaik különváltak, mikor Az ötödik elem forgatása alatt Besson összejött Milla Jovovich-csal. Ugyan Maiwenn formálhatta meg a Dívát, de az énekhangot az albán opera énekesnő Inva Mula-Tchako szolgáltatta. Néhányan úgy vélték, hogy az éneklés során akad egy-két hang, amit lehetetlen előadni, de a DVD egyik dokumentumfilmjében a készítők fogadkoznak, hogy nem babráltak, nem manipulálták a felvételt, az úgy hallható, ahogy azt Mula-Thacko előadta. Sajnálatos módon őt többé nem hallhattuk egyetlen filmben sem, egy-két tévés produkcióban (Falstaff, La Rondine) azonban felbukkant.
Maiwennt itthon bizonyára kevesen ismerik. Bessonnal való szakítása után stand-up előadásokon lépett fel, de a filmiparnak sem fordított hátat. Néhány rövidfilm és tévés produkció után Alexandre Aja Magasfeszültségében láthattuk. Beállt a kamera mögé is, saját forgatókönyvéből rendezhette meg a Pardonnez-moit, amely két kategóriában indult a César Awardson. A színésznők bálja forgatókönyvét szintén maga vetette papírra és a rendezői teendőket is ellátta. Cannes-ban a Polisse krimi-drámája esélyes volt volt az Arany Pálmára, a Zsűri Nagydíját viszont hazavihette.
Sarah Polley utoljára 2006-ban rendezett filmet, az Egyre távolabb (Away From Her) két kategóriában is jelölték Oscarra. A hölgy a Take This Waltz miatt tért vissza a kamerák mögé, a filmet tavaly már bemutatták a Toronto-i Nemzetközi Filmfesztiválon, majd még megjárt egy-két fesztivált. Elvileg a Magnolia Pictures június végén a mozikba küldi a produkciót.
Michelle Williams és Seth Rogen egy házaspárt játszanak, de kapcsolatuk nem túl boldog. Színre lép egy újabb fickó (Luke Kirby), aki megtetszik Williamsnek. Ugyan kitartana férje mellett, de nehezen tud ellenállni a kísértésnek, hogy megcsalja őt.
Noomi Rapace kék ruhában áll, guggol vagy áll egy sötét folyosón. A következő fotón is Rapace látható, mellette Logan Marshall-Green álldogál. Mintha megpróbálnák elfogadtatni a közönséggel, hogy Sigourney Weaver helyett más női főhőst kell megkedvelni. Már csak az a kérdés, hogy a színésznő lesz-e a tényleges főszereplő és nem halálozik-e el 40 perc múltán.
A Disney egy 1 perces tv spotot tett közzé, amiben már újabb, eddig nem mutatott képkockákat is láthatunk. Állítólag 300 millióba fájt a film elkészítése.
A stúdió a Szuperkupa két csapatának, a Patriots és a Giants játékosainak is levetíti a filmet, akik a családtagjaikat is magukkal vihetik. Ezzel a gesztussal is szép reklámot csapnak méregdrága alkotásukhoz.
Különleges akciókkal csábítják az amerikaiakat tévévásárlásra a Super Bowl előtt az ottani kereskedések - írja a Los Angeles Times. A Super Bowl akkora biznisz Amerikában, hogy még a tévékészülékek vásárlásán is érezhető a hatása, így a nagykereskedők speciális akciókkal, ingyen kiszállítással és hasonló kedvezményekkel igyekeznek felsrófolni az eladásokat.
Az akciók leginkább a nagyméretű HD-tévéket érintik, hiszen ezeken lehet a legjobban nézni a Super Bowlt. A tavalyi döntő előtti két hétben gyakorlatilag az egész éves tévéeladás tíz százalékát produkálták az amerikai kereskedések, és ez az arány idénre vélhetően még jobb lesz. Chriag Vithliani, a burbanki Best Buy áruház menedzsere szerint tavaly még egyáltalán nem is árultak 70 inches készüléket, idén viszont már 80 inches, mindentudó Sharpot is árulnak, mindössze ötezer dollárért.
A Super Bowl-nézők nemcsak a minél jobb képminőségre és az olyan featúrákra mennek rá, mint a 3D-szemüveg és társai, hanem jelentősen megnövekedtek azoknak az "okostévéknek" az eladási mutatói is, amelyekkel többek közt az internetre is instant rá lehet csatlakozni, így a játék során a nézők azonnal oszthatják az észt egy-egy hibás passzról, vagy touchdownról a Facebookon, vagy a Twitteren. Az európai idő szerint fél egykor startoló idei Super Bowlon a 2008-as döntő két résztvevője, a New England Patriots és a New York Giants játszik ismét: akkor a Giants győzött, most a Patriotson a sor, hogy revansot vegyenek.
Észak-Amerikai box office A Szuperkupa miatt az érdeklődés a mozifilmek iránt alaposan megcsappant. Amerikában gyakorlatilag mindenki nézi és az embereket az sem érdekelné, ha atomot dobnának a Fehér Házra. Így tehát vasárnap alaposan megcsappant a pénztárak előtt állók száma.
Mostanában nagy a kereslet a found footage filmekre, még az Apollo 18 gyatra nyitása ellenére valamennyire megemberelte magát, az év első mozikban bemutatott alkotása, a Devil Inside Me pedig kasszasikerré vált. A Chronicle
Vin Diesel lelkesen rakosgatja ki a Riddick képeket facebook oldalára, ezúttal az alábbi képet osztotta meg a néppel.
Riddicket emberei egy bolygóra hajítják ki, ahol a nap perzselő sugarai elviselhetetlenek, ráadásul olyan ragadozók lakják, amelyek legyűrése nem megy egyszerűen. Az egyetlen menekülési lehetőség, ha aktivál egy jeladót, így fejére hozza az őt kereső fejvadászokat. Az első hajó szépen be is fut, ám a csapat már nem olyan puhány legényekből tevődik össze, akiket régebben könnyedén levert, sokkal halálosabbak és ravaszabbak. A másik jármű kapitánya inkább személyes okok miatt keresi Riddicket, hajtja a bosszú. Kevés az idő, ugyanis olyan vad vihar közeleg, amit képtelenség túlélni.
Jordi Molla játssza az egyik hajó arrogáns kapitányát, Santanát, Matt Nable formálja meg Boss Johnst, aki kérdéseire szeretne választ kapni. Katee Sackhoff egy kemény zsoldos bőrébe bújuk, Bokeem Woodbine szintén egy fejvadászt kelt életre. Dave Bautista, Conrad Pla, Raoul Truillo, Nolan Fuck is felbukkan és itt lesz a Grammy díjra jelölt Keri Hilson is.
Catherine Hardwicke egy-két indie produkcióval építgette karrierjét, a Tizenhárom (Thirteen) és A Dogtown urai (Lords of Dogtown) elegendőnek bizonyult, hogy belehuppanjon az Alkonyat (Twilight) rendezői székébe. Bella, Edward és Jacob első bemutatkozása hatalmas siker lett, bár a megvalósítás enyhén szólva is pocsék volt és az ezt követő Lány és a farkassal (Red Riding Hood) sem tudott mit kezdeni, képtelen volt kiaknázni a lehetőségeket.
A rendezőnő elvileg visszatér a kisebb költségvetésű filmekhez, egy interjúban elárulta, hogy a Tizenhárom után ismét együtt dolgozhat Evan Rachel Wooddal, méghozzá egy vad erotikus thrilleren, ahol a középpontban álló hölgy borotvaélen táncol, ha nem figyel könnyen padlóra kerülhet és nem biztos, hogy utána fel tud állni. A Plush címre hallgató produkció Los Angelesben fog játszódni.
Továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy a 3. évad jobb, mint a 2. Persze ehhez az egyik szereplő életben maradása és egy másik megváltozása is kellett. Idán a 3×13 már negyedik epizód volt, és eddig ez is vitte a pálmát.
Ismét egy eseménydús részt láthattunk, amelyben több szálon folyt a vér, és mindegyik szál tartogatott izgalmakat. Az írókat továbbra is csak dicsérni tudom. A legtöbb sorozatban elhúzták volna az évad végéig a 4. koporsó titkát, de itt már most választ kaptunk erre a kérdésre. Láthatjuk tehát, hogy ötletekből nincs hiány a TVD háza táján. A tovább után még spoileresen folytatom.
A King tipikusan az a sorozat, ami jól mutatja, hogy mintha valamiért sokan távol tartanák magukat a kanadai sorozatoktól. Oké a Lost Girl talán töri valamelyest a falat, amit a mostanában elhallgatott, de egyébként továbbra is kedvelt Flashpoint és tsai elkezdtek repeszteni (emlékeztek, amikor még adta a TV2?), de egyébként sem (hasamra csapok) a Rookie Blue, sem a Callum Keith Rennie-s, itthon is bemutatott Shattered, sem az Endgame (dettó megvolt a hazai premier), sem a King nem tudott áttörni, pedig utóbbinál is voltak a blogon plakátok, promók és kritikák. Kérdezhetném, hogy vajon csak a nyomozósok örvendenek ilyen hanyagolásnak, de láttuk, hogy a minisorozat után sorozattá váló XIII sem hozott lázba olyan sok embert, pedig az valahol high concept is lehetne, ráadásul képregényes és számítógépes játékos alapokkal is büszkélkedhet.
Sok a duma, február 29-én kezd a King 2. szezonja. Kommentbe véleményeket, levélben vendégkritikát szívesen fogadunk, a Facebook-oldalukon pedig már van promó is, ami nem tudtam ide beilleszteni.
Napok óta kering az a pletyka, miszerint az Eurovíziós Dalfesztivál első fordulójánál történt technikai hibákat feltáró vizsgálat az egyik okként szabotázst vélt felfedezni. Az MTVA szóvivője, Cserháti Ágnes kérdésünkre közölte, "az értekezleteken nem hangzott el ez a szó, szabotázs nem történt, az viszont elképzelhető, hogy valakinek valamilyen technikai eszköze más frekvencián működött, és ez okozta a problémákat, de utólag ezt nem már lehet megállapítani".
Cserháti Ágnes kérdésünkre elmondta, hogy hozzájuk nem érkezett eddig panasz az Eurovíziós Dalfesztivál második fordulójának sms-szavazásaival kapcsolatban. Éder Krisztián, közismertebb nevén SP a Twitteren azt írta, hogy a Puskás Péterre küldött "6 smsből egyet sem fogadtak el. Gratulalok az illetekeseknek". SP egyik követője szerint vele ugyanez történt.
Cserháti Ágnes szerint a szabályzatban benne van és többször el is mondták, hogy egy telefonszámról egy emberre 10 szavazatot fogadnak el, az afölötti szavazatokat nem fogadja el a rendszer. Mivel ez nem egy emelt díjas szolgáltatás, a rendszer nem küld visszajelzést, úgyhogy nem tudja, hogy miből gondolja a panaszos, hogy nem fogadták el a szavazatát, de amennyiben panaszt emel, a szolgáltató kivizsgálja az esetet. A második fordulóban egyébként 40 ezer szavazat érkezett, és ebből több mint 37 ezer érvényes volt.
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. Nem egészen másfél óra múlva elégedetten és mosolyogva álltam fel a székből. Sokkal többet kaptam annál, mint amit vártam. Pálfi György kísérletként induló vállalkozása nem egy szűk kör által értelmezhető és élvezhető posztmodern játszadozás a vágóasztalon, hanem egy önmagában is megálló, akár széles tömegeket is megszólítani képes, klassz film. Azért, hogy ezt a mozit a nagyvásznon láthattuk, már érdemes volt megrendezni a 43. Magyar Filmszemlét.
Bár Facebook-ra már kiraktuk pár napja, de a sok kérés miatt jöjjön a blogra is, habár a heti talkshow-mustrában remélhetőleg benne lesz Kristen Bell (tudjátok, a House of Lies-os csaj) látogatásának és összeonlásának egy részlete Ellen DeGeneres-nél – a tovább mögött. Kulcsszavak: szülinap, lajhár, túláradó öröm és még Bell-ék házi videója is képernyőre kerül. (A pasija, ugye Dax Shepard, Crosby a Parenthood-ból.) Köszi mindenkinek a jelzést!
Szép hosszú promót rittyentett a TV2 a Megasztár 6-hoz, most már a reality adásaiból is vannak részletek, de fura módon afölött nagyvonalúan átlépnek, hogy új zsűri van. Semmi magyarázat? Persze, ha van zsűris promó, akkor nem szóltam. 50 másodperces ajánló a tovább mögött.
Bár a Való Világ5-ben már csak hat játékos van versenyben, a Bors értesülései szerint a nyertesnek járó új lakás már biztosan nem lesz kész a fináléra.
A bulvárlap értesülései szerint a lakópark egyelőre egy csupasz betonépület, amiben még szigetelés sincs, és láthatóan a munka felénél sem tartanak a kivitelezők. A ház ablakai vagy egy felüljáróra és egy töltésre, vagy kertes házakra vagy a ház udvaraira nyílnak. Az üzemeltető cég egyik értékesítője, Szűcs Attila szerint a nyertesnek járó lakás egyébként 52 négyzetméteres lesz, jelenlegi piaci értéke 21 millió forint, az átadásra azonban júliusig várni kell.
A probléma akkor lesz igazán pikáns, ha VV Attila nyeri a játékot, akinek - mint megírtuk - egy fillér megtakarított pénze sincs és a szüleihez sem költözhet haza.
2012. február 16-án, Fórum Hungary forgalmazásában kerül a mozikba az Egy hét Marilynnel című angol filmdráma, amelyben Michelle Williams fogja alakítani a legendás Marilyn Monroe-t. Magyar feliratos előzetes a cikk végén.
Tartalom: 1956 nyarán a 23 éves friss diplomás Colin Clark (Eddie Redmayne) úgy döntött, a filmiparban próbál szerencsét...
Related posts:
Az amerikai tévés évad legnézettebb eseménye, az NFL nagydöntője, azaz a ma este megrendezésre kerülő Super Bowl, sokkal több egy egyszerű bajnoki finisnél - globális médiacirkusz a meccs előtt, közben és utána fellépő sztárokkal és kismillió, csak erre a jeles alkalomra készült reklámfilmmel. A reklámoknak külön versenyt szoktak rendezni a döntő másnapján, akad, aki csak ezekért nézi a meccset, szóval nem elhanyagolható a jelentőségük. Most a Bleacher Report azt szedte össze, mik voltak a legvállalhatatlanabb Super Bowl-reklámok az elmúlt években - mi ezekből szemezgettünk.
SalesGenie.com - Pandas
Nem vicces, viszont sértő az ázsiaiakra nézve, semmi újdonság, innováció nincs benne, a megvalósítása csapnivaló.
“Csak el ne csesszék!”-jeligére március elsejétől jön az NBC-re az Awake. Szerintem csoda kéne a túléléshez (a csütörtök 22.00 NBC-s halálsáv, 4 komédia vezeti fel, az Up All Night előtte alig nézett, s márciusban sok az ismétlés – de talán ismétlések ellen nem lesz rossz), de legalább látunk egy jó pilotot és 7 12 jó epizódot (ennyi az évad). A májusi, 4 perces promót mindenki látta, a tovább mögött egy új, 2 perces. Csak annyi kell, hogy elég tévénéző üljön le akkor a képernyők elé.
Két díjat vehetett át a szombat esti Story gálán az RTL Klub.
A hetilap olvasói szerint az X-Faktor 2011 lett Az Év Televíziós Produkciója, így már második alkalommal kapott csillagot az RTL Klub zenei tehetségkutató showműsora.
A ValóVilág5 az Az év leg-legje kategória győztese címet nyerte el. "A piacvezető csatorna és a díjnyertes műsorokat gyártó IKO Media Group is gratulál a műsorok készítőinek" - olvasható az RTL Klub közleményében.
A Velvet beszámolója szerint a partira a VV5-ből egyedül VV Eszter jutott el, méghozzá így:
Mai magyar premier: Skins 5. évad, Amerikai fater 5. évad
Premier: Who Do You Think You Are? S3
Pilotszereposztás, mert nem viccelnek: Andre Braugher - Last Resort (ABC), Selma Blair – Anger Management (FX), JoAnna Garcia Swisher – Oh, F—, It’s You (CBS), Sarah Chalke – How to Live with Your Parents for the Rest of Your Life (ABC), Michael Angarano – cím nélküli Nick Stoller-szitkom (CBS),
A The Firm mostantól szombaton lesz az NBC-n (tudjátok, ha kasza, ha nem, mivel nemzetközi a sorozat, a 22 rész biztos, mint ahogy 2. évad is simán lehet), helyén Grimm-ismétlések lesznek februárban, majd 03.01-től: Awake.
Kőkemény harc lesz a túlélésért: március 6-tól a Breaking In mégsem 20.30-tól lesz, hanem 21.30-tól, a Raising Hope helyén. A Hope megy 20.00-ra, 20.30-tól pedig I Hate My Teenage Daughter lesz, s a New Girl marad 21.00-tól. Kemény csata várható, bármi lehet. Ha a Hope hozza a mostani számait 20.00-tól, akkor jó eséllyel marad. Ha a Breaking In nem hozza a Hope számait 21.30-kor, akkor is maradhat a Hope.
Ennek köszönhetően a Glee 02.21 után legközelebb 04.10-én lesz. (02.28-n dupla American Idol lesz.)
Bobby Cannavale állandó szereplő lesz a Boardwalk Empire 3. évadjában.
Vendégszerep: Terry O’Quinn – Falling Skies (2 rész), Robert Forster, Mike Rowe, Frankie Muniz – Last Man Standing, Jeff Kober – New Girl,
A Fear Factor készítői idegesek, mert azzal, hogy a szamárondó-ivás nem került adásba, kimaradt egy 150 ezer dolláros, autóval mozgó vonat fölött átugrató kunszt is.
Gabourey Sidibe állandó szereplővé lépett elő a The Big C 3. évadjában.
L.A. Reid biztos benne lesz a The X Factor US 2. évadjában és Simon Cowell saját magát is megtartja a zsűriben.
8-ról 13-ra nő az NFL-ben a Thursday Night Football-meccsek száma az NFL Network-ön. A 2. és a 15. forduló között mindig lesznek, mínusz Hálaadás, amikor az NBC adja a fő meccset.
Fábry show csütörtökön: 741e néző (16,54% SHR), 18-49-ben 13% SHR – összehasonlításul: csatornaátlag (teljes): 9% SHR, csatornaátlag (18-49): 5% SHR
Pilotrendezők: Gary Fleder – Beauty and the Beast (ABC), Ken Kwapis – Friday Night Dinner (NBC)
Díjátadók az Oscar-gálán: Jennifer Lopez, Cameron Diaz, Tom Cruise, a Koszorúslányok szerepőgárdája
(Múlt heti szerdai nézettség.) Az American Idol tovább csökkent, de egyébként országos szinten inkább csak ismétlések voltak.. A részletes országos toplista és kábeles eredmények a tovább mögött.
Ismét kifut a Titanic, 3D-ben süllyed el, de a jéghegynek való ütközés előtt még Leonardo DiCaprio és Kate Winslet romantikázhat a fedélzeten. Állítólag olyan nagy az érdeklődés a film iránt, hogy összeomlott néhány jegyelővásárlásra alkalmas honlap.
Nyolc évvel ezelőtt ismerhettük meg a két fű-és egyéb drogokat kedvelő jó barátot, Harold és Kumart. Nem éppen a különféle szerek használatának árnyoldalát prezentálta a film, nem egy komoly drámát mutattak be, hanem egy vígjátékot, ahol Kumarék mindenféle őrült helyzetbe csöppennek. A kalandférgek első feltűnése nem durrant nagyot, de hozott annyit, hogy elkészülhessen a folytatás, amiben már magával Bush elnökkel pöfékelhettek a címszereplők. Természetesen ekkor is szabadjára engedték az írókat, akik beletettek mindent, ami láttán egy néhányan könnyen a szívükhöz vagy a gyermekük szeme elé kapnak. Volt itt minden, ami megmozgathatja a tiltakozásokat kedvelő, bojkottra felszólító tömegeket, a rasszista megjegyzésektől kezdve a csöcs-pöcs mutogatáson keresztül minden, amire könnyedén kiborulhatnak a konzervatív emberkék.
Tizenharmadszor gyűltek össze a hazai média és színház kiemelkedő személyiségei az év legnagyobb sztártalálkozóján: a Story Ötcsillag díjátadó Gálán az év legsikeresebb és legkiemelkedőbb egyéniségeit és produkcióit ünnepelték.
A Columbia frissítette a Csodálatos Pókember (The Amazing Spider-Man) honlapját, néhány háttérkép mellé Peter Parker szüleinek és nagyszüleinek az "adatlapja" is kikerült.
Parker visszahúzódó gimis, akit szülei nagybácsikájára és nagynénjére hagytak. Mint minden tini ő is próbálja megtalálni önmagát s közben udvarol szerelmének, Gwen Stacynek. A srác egy rejtélyes aktatáskára bukkan, ami régen apjáé volt. Megpróbál rájönni, hogy szülei miért léptek le, a szálak az Oscorphoz vezetnek, azon belül is Dr. Curt Connorshoz, apja egykori munkatársához, Pókemberként többször összecsap Connors alteregojával, a Gyíkkal, e közben próbálgatja újonnan szerzett erejét és rájön, hogy a hatalom mekkora felelősséggel jár.
Mi csak március 29-én láthatjuk A fekete ruhás nő (The Woman in Black) horrort, az amerikaiak viszont már hétvégén letudhatják. Daniel Radcliffe, a Harry Potter sztárja játssza a főszerepet, egy ügyvédet formál meg, akit a munka egy távoli faluba szólítja, azonban a helyieket egy fekete ruhás nő tart rettegésben és hősünknek is megjelenik. A stúdió még közzétett egy videót, a film nyitányát nézhetjük meg. A rendezői térfélen mellesleg James Watkins dolgozhatott, neki köszönhetjük a remek Eden Lake-et.
Eltelt egy hét, itt az újabb elődöntő, amelyben remélhetőleg már kevesebb baki lesz, mint múlt héten. Ismét tíz dalt hallhatunk majd, amelyből hármat a zsűri, egyet pedig a szavazó nézők juttathatnak tovább. A múlt heti felhozatalból ők jutottak a jövő heti döntőbe: Compact Disco, Heincz Gábor, Molnár Ferenc Caramel és Tóth Gabi.
A mai fellépők: Anti Fitness Club, Fábián Juli & Zoohacker, Gyurcsik Tibor, a The Kiraly’s (Király Linda, Ben és Viktor), Kiss Gina, a Monsoon, Puskás Péter, a Sophistic, Tolvai Renáta, valamint Veres Mónika “Nika”. Tiétek a szó.
Stílusosan indítja az idei hányattatott sorsú Filmszemlét a Magyarország 2011 című szkeccsfilm: tizenegy magyar rendező mondja el véleményét hazája helyzetéről pár perces mozgóképben. Török Ferencnek a Széll Kálmán térről van mondanivalója, Pálfi György arról csinál filmet, hogy nem tud csinálni filmet, Fliegauf gyerekeket mutogat, Salamon András a Magyarország-imázsfilm paródiáját készíti el, Jancsó Miklós szerint pedig ordítani kéne, nem forgatni.
Békével jöttek. Na persze. Február 11-én levetítik a Berlini Filmfesztiválon és kiderül, hogy a Holdra költöző, majd 2018-ban visszatérő nácik valóban oltári nagy szórakoztató baromság vagy szóra sem érdemes B kategóriás erőltetett humorú vacak.
Vajon a Red Lights-ban a Robert De Niro által játszott fickó valóban médium vagy csak egy ügyes csaló? Sigourney Weaverrel, Cillian Murphyvel és Elizabeth Olsennel kereshetjük a magyarázatot, remélhetőleg Rodrigo Cortes rendező nem lövi le idő előtt a poént. A Sundance-en már bemutatták, az imdb-n néhány tucat szavazat után 8,2-en áll, a Rotten Tomatoes-on négy kritikából három negatív.
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy Vajna-féle új magyar filmfinanszírozási rendszerről, elmagyarázta, hogy miért választ be gyakran rossz filmeket is a Berlinale programjába, elárulta, hány órát alszik a fesztivál ideje alatt, és mit eszik mindennap, ugyanabban az időpontban. A Sorstalanság beválogatásáról viszont hallgatott.
Hamarosan indul a közszolgálati tévé napi sorozata, a Marslakók. Gondolom, nem csak én vettem észre, hogy mennyire durván sok citylighton meg óriásplakáton köszön vissza a sorozat reklámja. Utoljára talán a LOST és a Prison Break kapott itthon ennyire kiemelt figyelmet…
A bejegyzés apropója, hogy az MTV videótárába felkerült pár rövid karakterpromó (konkrétan hat), amiből körülbelül semmilyen messzemenő következtetést nem tudok jelenleg levonni. Azon kívül persze, hogy a Hacktiont mindenképp veri. A promók a tovább mögött, a Marslakók március negyedikén startol.
Sztankay István, akit épp egy hete választottak a nemzet színészének, pályájára emlékezve Törőcsik Marival, Ruttkai Évával és Schütz Ilával közös munkáiról beszélt. Mint mondta, bár mostanában már nem lép színpadra, a színház továbbra is szívügye, drukkol, hogy ne kényszerüljenek bezárásra.
Néhány hete került ki a netre a The Raid indonéz akciófilm előzetese, ami azt sugallta, hogy a néző egy nonstop akciófilmet láthat, kemény bunyókkal és sok-sok lövöldözéssel. A Screen Gems azonnal lecsapott a remake jogaira, mivel úgy gondolták, hogy ebből kell egy amerikai verzió is.
Gareth Evans, a rendező javában tervezgeti a folyatást, egy újabb tömény akció van kilátásban. Azt szerette volna, ha 2012 elején hozzá tudna látni a folytatáshoz, ám a munkálatok kezdetét kénytelen volt későbbre tenni, valamikor év végén indulhat a forgatás.
E közben formálódik a remake is, Brad Ingelsby látott hozzá a forgatókönyvhöz, bár gyakorlatilag sok dolga nem lesz vele. Legalábbis nem valószínű, hogy meg fogja izzasztani.
Az indonéz változat előzetese, a történet Jakartában játszódik, az egyik lakóház környékét egy kemény drogdíler uralja, csak úgy hemzsegnek a bűnözők, a rendőri erők pedig nem merik betenni a lábukat erre a területre. Aztán befut egy elit SWAT csapat azzal a szándékkal, hogy elkapja a gengsztereket. Szobáról szobára, emeletről emeletre haladnak
Újabb filmest gyűrt maga alá a rák, Zalman King élvezhető erotikus produkciók készítőjeként szerzett hírnevet, 69 éves korában hunyt el. Charlie Sheen a következőképp búcsúzott a rendezőtől facebook oldalán:
Következzék Anglia leghírhedtebb királyának szenvedélyes életét és még szenvedélyesebb szerelmeit feldolgozó nagyívű sorozat látványos befejezése! VIII. Henrik ötödszörre lép az oltár elé; az ara ezúttal a tizenhét éves Catherine Howard, egy csalfa szépség, aki nemcsak a király, de egy udvari tisztviselő szívében is felszítja a tűzet, és ezzel halálos szerelmi háromszög jön létre. Az öregedéstől rettegő Henrik újranősül, és hadba vonul Franciaország ellen. Az a célja, hogy elfoglalja Boulogne-t, és így szimbolikusan visszaszerezze ifjúságát. Otthon eretnekséggel vádolják szeretett hatodik feleségét, és emiatt erővel lángol fel a katolikusok és a protestánsok közötti küzdelem. Henriken egyre inkább elhatalmasodik az őrület. Kénytelen dönteni a felesége sorsáról, miközben örökösről is gondoskodnia kellene.
Oké, ezen sorozat megjelenésének hírén még magam is meglepődtem pár hónappal ezelőtt. De természetesen örülök, hiszen egy újabb sorozat fejeződik be rendesen itthon. A március 14-én megjelenő háromlemezes kiadványon 5.1-es angol és sztereó magyar hang, illetve angol és magyar felirat lesz majd, pár másik nyelvű mellett. Az extrákon itt sem lesz magyar felirat.
Elhunyt Ben Gazzara, a 81 éves színész hasnyálmirigyrákkal küzdött, a Bellevue Központi Kórházban érte a halál.
Gazarra New Yorkban született, a Lower East Side kemény környékén nevelkedett. A Boys and Girl Clubnál tanulgatta a színjátszást, majd sikerült bekerülnie a Stuyvesant gimibe. Állítása szerint ha ekkoriban nem szeret bele a színészetbe, akkor hamarosan igen jól ismerték volna a rendőrségen, mivel a bűn útjára lépett volna. Később a The New Schoolra íratkozott be, majd csatlakozott az Actors Stuidohoz.
Az 50-es években már felbukkant néhány Broadway darabbal, háromszor jelölték Tony-díjra. A vásznakon ekkoriban ritkán volt látható, inkább tévés alkotásokban, sorozatokban játszott. Többször jelölték Emmyre, a Run for Your Life szériában nyújtott teljesítményéért háromszor is nominálták a Golden Globe-on.
1970-ben John Cassavetesszel dolgozhatott a Férjek drámában, ezt követően még a Egy kínai bukméker meggyilkolása és a Premier produkciókon munkálkodhattak együtt. 1981-ben Peter Bogdanovich rendezésében, a They All Laughed-ban vállalt szerepet. Egyik legismertebb filmje az Országúti diszkó volt, ahol Patrick Swayze-vel állhatott szemben.
Gazarra közel 40 produkciót vállalt be a 90-es években, dolgozhatott a Coen testvérekkel (A nagy Lebowski), John McTiernannel (Thomas Crown ügy), Spike Lee-vel (Egy sorozatgyilkos nyara), A játék ördöge, David Mamettel (A spanyol fogoly). A nyolcadik ikszen túl is aktívan színészkedett és nem csak egy-két alkotásra bólintott rá. Játszott a Dogville-ben, a Hysterical Blindnessben és a 13-ban.
Idén még a Max Rose drámában láthatjuk, immáron utoljára. Gazarra több, mint 60 éves színészkedik és több, mint 100 műben csillogtatta meg tehetségét. Béke poraira.
Óriásira nőtt az érdeklődés Michael Morpurgo harminc éve megjelent War Horse című regénye iránt, amióta bemutatták Steven Spielberg Hadak útján című háborús drámáját, amely a könyv nyomán készült.
Igaz, hogy már jó ideje zajlik a forgatása Vin Diesel Riddick fiilmjének, és már a szinopszisa is hosszú ideje elérhető, az Universal Pictures most kidobott egy újabb, kicsit kibővített leírást és egyben a teljes castingot is mellékelte hozzá.
Tartalom: Riddick-et (Vin Diesel) egy lakatlannak tűnő, napperzselt bolygón halálra ítélve hagyják egykori szövetségesei, hamarosan azonban mégis a túlélésért kell harcolnia...
Related posts:
Előzetes a Bullhead című belga filmdrámához, ami nem csupán a legnagyobb filmes magazinok (THR, Variety) kritikusait tette zsebre, de egyben a február 26-án megrendezésre kerülő 2012-es Oscar díjkiosztó Legjobb idegen nyelvű film kategóriájának a nagy esélyese. A filmet február 17-től limitáltan vetítik az amerikai mozik, magyar bemutatóról még nem tudok...
Related posts: